Noam Chomsky
A gazdag országok pénzügyi vezetõit, akik évente a Gazdasági Világfórumon Davosban és utoljára New Yorkban jönnek/jöttek össze, a London Financial Times a „mindenség urainak" nevezi. (The masters of the universe) A kifejezést bizonyos iróniával alkalmazzák, de az igen pontos. --- A csoportot nem választják. Tagjai óriási pénzügyi erõt képviselnek, ami többnyire nem az emberek érdekeit szolgálja. 1970-ben például a nemzetközi tõke 90%-át többé-kevésbé hasznos termelésre fordították a kereskedelemben és tartós beruházások terén, 10%-át pedig üzérkedésre (spekulációra), - 1990-ben ezek az arányszámok megfordultak
A világot a gazdagok mozgatják a saját céljaik érdekében. A világrendszer nem hasonlít a klasszikus piacra, jobban illik rá a „vállalati merkantilizmus" kifejezés. A kormányzás egyre inkább a nagy magánintézmények képviselõinek a kezébe kerül. Az intézmények jellege parancsuralmi: egy vállalatnál a hatalom, az erõ felülrõl lefelé áramlik, a külsõ befolyás lehetõsége ki van zárva. A szabad vállalkozásként ismert parancsuralmi rendszerben a beruházási határozatok, a termelés és a kereskedelem központosított, szent és sérthetetlen, az elvek és törvények szerint mentesek a munkások, a közösség befolyása és ellenõrzése alól.
Nagy a munkanélküliség amellett, hogy nagy a munka iránti igény. Bárhová tekintve, a társadalmi és emberi értékek területén sok az elvégzendõ feladat és sokan lelkesen el is végeznék azt. Azonban ez a gazdasági rendszer képtelen összehozza az elvégzendõ munkát és a munka nélkül szenvedõ embereket. Az úgynevezett „egészséges gazdaság" számára csak a haszon lényeges, az közömbös az emberi szükségletek iránt. Röviden, a létezõ gazdasági rendszer szerencsétlen kudarc. Nagy sikernek állítják be azt, ami csak a kivételezett emberek kis rétegét érinti, beleértve azokat, akik erényekrõl és a gyõzelemrõl beszélnek.
A Gazdasági Világfórum az emberiség fennmaradását fenyegeti. Ennek egyik oka, hogy a felmagasztalt alapelv, a jólét, a gazdagság ésszerû növelése, ha azt komolyan vesszük, tönkreteszi unokáink természeti környezetét. Nem meglepõ, hogy a Wall Street Journal szerkesztõi magasztalják Bush elnököt a fölmelegedésrõl szóló kiotói egyezmény megtorpedózása miatt. Közvélemény kutatási tanulmányok szerint a lakosság aggódik az úgynevezett szabadkereskedelmi egyezmények miatt és ellenzi azokat, csak a vállalatok, kormányok és világnézeti intézmények támogatják azokat egyöntetûen. Valótlanság azon állítás, hogy léteznek „választott kormányok". Még a legszabadabb és legdemokratikusabb országokban is a hatalmon lévõk mindent megtesznek, hogy bizonyos titkok ne jussanak nyilvánosságra.
A sajtó tudatában van a lakosság ellenállásának. A Wall Street Journal például szomorúan veszi tudomásul, hogy a szabad kereskedelem ellenzõinek van egy „végsõ fegyvere": a közvélemény, ezért a lakosságot sötétségben kell tartani.
Ugyanabban az idõben, amikor a „mindenség urai" évenként találkoznak egymással, Brazíliában, Porto Alegreben összejön a Társadalmi Világfórum. Találkoznak a világ minden részébõl a népi szervezetek képviselõi, akiknek az a véleményük, hogy a világnak egészen más vezetõkre van szüksége, mint a jelenlegiek. Személyes véleményem, hogy a jövõ reménységei azok, akik Porto Alegreben és hasonló helyeken összejönnek.
Korunk baloldali mozgalmának a célja egy olyan globalizáció megteremtése, amelynek a gyökerei a világ nagy tömegeiben erednek. A Társadalmi Világfórum reményt nyújt rá, hogy a valóban alulról kiinduló ilyenfajta globalizáció kiindulási pontja legyen. Üdvözölni kell ezt a reménységet.
A történelem folyamán gyakoriak voltak az összeütközések. Szerencsére a népi erõk az évszázadok folyamán sok gyõzelmet arattak, leküzdve a hatalom olyan törvénytelen és indokolatlan központosítását, mint amilyen a Gazdasági Világfórum.
A Harmadik Világ úgynevezett „adóssága" nagymértékben elméleti fogalom, nem gazdasági tény. Jelentõs mértékben enyhíteni lehetne az adósságokat, sok esetben el is lehetne engedni azokat, felhasználva azt a kapitalista elvet, hogy aki pénzt ad kölcsön, annak számolni kell a kockázattal és azzal, hogy a visszafizetés terhének azokat kell sújtania, akik azt kölcsönvették. Ez Brazíliában nem a nyomornegyedek népét, a földtelen munkásokat, a lakosság nagy többségét jelenti. Természetesen ezt a kapitalista alapelvet a gazdagok és hatalmasok félelemmel utasítják el.
A Nemzetközi Valutaalap egyik feladata, hogy a magasan jövedelmezõ hitelekhez és beruházásokhoz „szabad kockázati" biztosítást adjon. A kölcsönt felvevõ országokban, a tényleges kölcsönzõk, a vezetõk elõnyben részesítik a tõke elmenekülését, az adózás kijátszását, a fényûzõ áruk behozatalát, s mindazt, ami növeli az erejüket. Ha az adósság tarthatatlanná válik, a költségeket társadalmasítják, áthárítják a néptömegekre szerkezetátalakítási és más eszközökkel, amelyekkel növelik a kivitelt (a kölcsönt adó elõnyére). Mindezekkel döntõ csapást mérnek a kisemberekre. Ez a Valutaalap második, kiegészítõ szerepe.
További kérdés, hogy miért van eladósodás? Azért, mert az EÁ által kimódolt és alkalmazott elvek és nemzetközi szabályok, ha az õ számára úgy kedvezõek, akkor az adósság a „szégyenletes" (odious debt) osztályba soroltatik, amit egyáltalán nem kell megfizetni. Ezt évekkel ezelõtt Karen Lissakers IMF-igazgató úgy fogalmazta meg, hogy ha ezt alkalmaznák, akkor eltörölnék a harmadik világ adósságának jelentõs részét. Egyes esetekben léteznek konzervatívabb mechanizmusok is: ragaszkodás a Világbíróság ítéletéhez. Ezen egyszerû eszköz enyhítené Nicaragua adósságát.
Argentína követte az IMF szerkezeti elõírásait és ma lemérhetõ az országban ennek a kudarca. Vizsgálatot érdemel, hogy hová megy a pénz? Ha követjük a nyomát, akkor le tudjuk vonni a megfelelõ következtetést. Évek során a Latin-Amerikából, pl. Argentínából kiáramló tõke az adósságtörlesztést szolgálta és az a kölcsönzõkhöz került, a bankokhoz, pénzügyi intézményekhez stb. Egy, a közelmúltban végzett kongresszusi vizsgálat azt derítette ki, hogy a legnagyobb amerikai bankok nagy pénzáramlást tettek lehetõvé, „kaput" nyitva a törvénytelen tevékenységhez. Ez egyaránt igaz a latin-amerikai érdekeltségû és a nemzetközi bankrendszerre. Más ügy az, hogy az országok konzervatív és törvényes eszközökkel foglalkozzanak-e az adósággal? Erõvel kell fellépni, nem pedig a törvényekre és moralitásra hivatkozva. Világunkat az erõ kormányozza. Van választási lehetõségünk. Csak gyermekmese az, hogy a világrend vezetõ elve az igazság és a törvény.
Argentína követte az IMF szerkezeti elõírásait és ma lemérhetõ az országban ennek a kudarca. Vizsgálatot érdemel, hogy hová megy a pénz? Ha követjük a nyomát, akkor le tudjuk vonni a megfelelõ következtetést. Évek során a Latin-Amerikából, pl. Argentínából kiáramló tõke az adósságtörlesztést szolgálta és az a kölcsönzõkhöz került, a bankokhoz, pénzügyi intézményekhez stb. Egy, a közelmúltban végzett kongresszusi vizsgálat azt derítette ki, hogy a legnagyobb amerikai bankok nagy pénzáramlást tettek lehetõvé, „kaput" nyitva a törvénytelen tevékenységhez. Ez egyaránt igaz a latin-amerikai érdekeltségû és a nemzetközi bankrendszerre. Más ügy az, hogy az országok konzervatív és törvényes eszközökkel foglalkozzanak-e az adósággal? Erõvel kell fellépni, nem pedig a törvényekre és moralitásra hivatkozva. Világunkat az erõ kormányozza. Van választási lehetõségünk. Csak gyermekmese az, hogy a világrend vezetõ elve az igazság és a törvény.
A SZU összeomlása elõtt két vezetõje volt a világnak: az erõsebb EÁ és a SZU, mint kisebb társ. Ennek a korszaknak a háborúi nem a két szuperhatalom között zajlottak, inkább csak fenyegették egymást saját hatalmuk védelmében. A Nyugat számára a hidegháború az úgynevezett Észak-dél összeütközés folytatása volt, amit „európai imperializmusnak" is szoktak nevezni.
A hidegháború után a politika nem sokban változott. A K-Ny közti összeütközés gyökerei között ott vannak az É-D közötti ellentétek. Mindegyik szuperhatalom cinikusan kihasználta a másik táborában jelentkezõ ellentéteket. Senki nem kívánja egy ilyen rendszer helyreállítását, de szerencsére ennek nincsen semmiféle jele. Évek óta alakulóban van egy olyan világrend, amely gazdaságilag három-sarkú, de katonailag unipoláris. Európa és Ázsia egyenrangúak az EÁ-mal gazdasági és egyéb tekintetben is, az EÁ egyre inkább a legfõbb katonai erõt képviseli.
A „demokrácia" nem egyszerû fogalom. A legegyszerûbb szinten egy társadalom olyan mértékben demokratikus, amennyiben a lakosok értelmes határozatokat képesek hozni az õket érintõ kérdésekben. A demokrácia nagyon korlátozott, ha az élet alapvetõ kérdéseire vonatkozó határozatok a felelõtlen magán-hatalomtól erednek és a társadalom fölött „a magánérdek uralkodik, ellenõrizve a bankrendszert, földet, ipart s ezt erõsíti a sajtó és a többi tudatot befolyásoló eszköz.".
Én magam a demokráciát azon általános értelemben szemlélem, ahogyan azt az EÁ-ban és Latin-Amerikában látják. A közvélemény kutatások azt mutatják, hogy az emberek vágynak a demokráciára, ugyanakkor csökken a hitük abban, amit demokráciának neveznek. Egy argentin politológus Atilio Boron évekkel ezelõtt rámutatatott, hogy a neoliberalizmus lerombolja a demokráciát. Ugyanez igaz az EÁ-ra nézve is, ahol az elmúlt 20 évben kialakult a „neoliberalizmus". Miután Reagan átvette a hatalmat, azok aránya, akik szerint a „kormány a kevesek érdekeit szolgálja és nem a népét" rövid idõ alatt 50-rõl 80 százalékra nõtt. El kellett viselni a szolgaságot, a nõk és a munkásemberek elnyomását, valamint az emberi jogok súlyos megsértését. Az áldozatoknak is el kellett fogadniuk az elnyomók értékrendjét.
A tudatosodás növekedése rendszerint a felszabadulás elsõ lépcsõfoka.
A szabadság lehetõségek nélkül a sátán ajándéka, a lehetõségek elutasítása pedig bûn. A legsebezhetõbbek sorsán lehet lemérni, hogy mekkora a távolság attól, amit egyesek „civilizációnak" neveznek. Néhány óra alatt 1000 gyerek hal meg könnyen megelõzhetõ betegségekben, és kétszer ennyi nõ hal meg vagy válik rokkanttá, mert a várandós állapotban vagy a szülés után nem rendelkeznek egyszerû gyógyszerekkel és gondoskodással. Az UNICEF becslése szerint ezeket a tragédiákat le lehetne küzdeni és meg lehetne valósítani az alapvetõ társadalombiztosítást a „fejlõdõ országok" katonai kiadásainak a negyedrészébõl, az EÁ katonai kiadásainak mintegy tizedébõl.
A tudatosodás növekedése rendszerint a felszabadulás elsõ lépcsõfoka.
A szabadság lehetõségek nélkül a sátán ajándéka, a lehetõségek elutasítása pedig bûn. A legsebezhetõbbek sorsán lehet lemérni, hogy mekkora a távolság attól, amit egyesek „civilizációnak" neveznek. Néhány óra alatt 1000 gyerek hal meg könnyen megelõzhetõ betegségekben, és kétszer ennyi nõ hal meg vagy válik rokkanttá, mert a várandós állapotban vagy a szülés után nem rendelkeznek egyszerû gyógyszerekkel és gondoskodással. Az UNICEF becslése szerint ezeket a tragédiákat le lehetne küzdeni és meg lehetne valósítani az alapvetõ társadalombiztosítást a „fejlõdõ országok" katonai kiadásainak a negyedrészébõl, az EÁ katonai kiadásainak mintegy tizedébõl.
A Társadalmi Világfórum által javasolt globalizáció döntõ tényezõ lehet a kis nemzetek, valamint a népek védelme érdekében. Kulcskérdés a Dél-Dél együttmûködés, ami eszközöket biztosíthat a kis nemzetek megvédésére, a gazdagság és az erõszak megfékezésére. A fejlõdõ országok számára a kimenetel attól függ, hogy a népek képesek-e sorsukat másokkal együttmûködve a saját kezükbe venni, azokkal, akiknek hasonló gondjaik vannak. Ez azon múlik, hogy a népek képesek-e létrehozni a saját érdekeik számára kedvezõ globalizációt.
Az értelmes emberek egy egészen másféle világrendet akarnak. A történelem ezen fontos pillanatában az alternatív látomások kulcsfontosságúak. A gazdasági demokrácia Prout féle eszményének az alapját az alapvetõ emberi értékek képezik, ami bolygónk erõforrásait mindenki javára fordítaná.
(Fordította: Pi.)
* A PROUT (Progressive Utilization Theory) alapítója P.R. Sarkar hindu filozófus (1921-1990). Az Új társadalmi-gazdasági modell alapja az önellátó gazdaság, együttmûködés/szövetkezet, környezeti kiegyensúlyozottság és általános spirituális értékek.
Utolsó kommentek